Minden rendben

Minden rendben

Csak az Eiffelre nem látni rá a szobám ablakából.

A faszomat Párizsba! De hát néha önszántadból

kell a tilóba hajtanod fejed, mert ez így van rendben.

És minden rendben

Épp visszafelé számolok még éberen, csendben.

Holnap szélnek eresztek egy levelet a Szajna parton

S utána ki tudja hova tart, vagy ki tudja hova tartom

még egyszer a megbocsájtás vérvörös fáklyáját 

Aztán minden rendben.

Felszállok a gépre és utazom élni jobban, szebben.

De még itt vagyok a szobámban minden holmival amit

magammal hoztam, és minden egyes ruhával amit

magamra húztam ha újra eleredne az eső.

S végül minden rendben.

Mert tudom, holnap ilyenkorra már hazaértem.

(Párizs, , 2014.12.07.)

Levél haza

Levél haza

Te előre szóltál apa, hogy a lányok szája édes
És nem hogy ellágyít, hanem egyenesen vértez
De miért nem szóltál arról, ez mindig megmérgez?
Talán akkor lesz a végem, ha a józanész kevés lesz
És miért nem szóltál arról, hogy észreveszem sokszor
Hogy mikor szükség van rá, az Istenünk elfordul?
Azt sem mondtad el, hogy felnövök majd egyszer
És fájdalomcsillapításra kevés lesz a vegyszer

Te sem mondtad anya, hogy én leszek a bűnös
És minden hibám végül majd a síromig elüldöz
Nem mondtad soha, hogy a szerelem ad szárnyat
Vagy ha nem, hát egy hideg cellába is zárhat
De ha nem is tanultam, hát megköszönöm ezzel
Hogy nem voltál mérges mikor töröltem a szesszel
Néha szárnyat adtál nekem, szárnyat adok magamnak
Akik régen elmentek, itt ők velünk együtt haladnak

Csillagok alatt

Csillagok alatt

A napsugár melegít, bár a csillagok megfagytak
Minden emberi kapcsolat pár sms meg csetablak
Hogy segítene Isten, ha az emberek becsapták?
A választási posztert még a galambok is leszarják

Félve loptam csókot, nehogy felsértsem a szádat
Szemmel vallottam szerelmet de elvitt a helyi járat
Minden érintést és pillanat pár levetett zokni
Ha tényleg élni akarsz hát telefonod dobd ki

Meddig bírnak el a szárnyak, mikor tépáz a zivatar?

Hogy jöhetnél rá igazán, a tükörképed mit takar
és mit akar a szív, ha itt a lélek már védtelen

Ideje szavakban beszélni, nem mindenféle képekben

                Bizonyára számos ismeretlennek és számtalan közeli ismerősömnek sem lesz az ínyére az a téma amiről most írok. Illetve az, ahogyan írok a témáról. Tudjátok, a történelemben, a legtöbb esetben mindig egyértelmű volt, hogy kik a rabok és a rabszolgák, illetve a történelmi események elszenvedő alanyai. De kérdem én, mikor fordult elő az idők során, hogy ezek a „rabszolgák” büszkén az ég felé nyújtva rabruhájukat bizonygatták volna, hogy ők valóban rabok, a szó legszorosabb értelmében? Nincs mit tenni, kikerülhetetlen dogmává vált számomra, hogy egy nagyon furcsa korban élünk.
                A tegnap történt dolgok is sajnos ennek az érzésemnek mutatnak tükröt. Egy olyan országban, ahol minden második ember naponta tölt le valamilyen tartalmat és ki tudja mennyi használja naponta az internetet valamilyen ügyben, úgy, hogy minden kábelen és wifin ömlik a mocsok ugyan mi a francot várhatnék? Úgy gondolom túl nagy lett a szabadságunk, mind fiatalnak és idősnek egyaránt és ennek nemsokára súlyos következményei lesznek, itt, ahol a legnézettebb TV-műsor a „Barátok közt„, és az „Áll az alku”. Őszintén, magasról leszarnám, hogy mit néznek az emberek, ha emellett nem kajálnák be a sok hazugságot és nem deformálnák el oly módon, hogy az megegyezzen a saját igazságukkal, s ezt később nem skandálnák fennhangon, mintha csak ez az egy igazság létezne . Ha komolyan gondoljátok, hogy az internetadó bárkit is meg fog fosztani valamitől akár testi, vagy lelki értelemben nagyot tévedtek. Ti csonkítjátok meg magatokat folyamatosan, csak éppen ezt nem veszitek észre. Természetesen akinek nem inge … Egyébként is, ha egyszerűen korlátozva lenne az internet maximum annyi változna, hogy kénytelenek lennétek újra értékelni a jó filmeket, könyveket, zenéket, ne adj isten inkább megvesztek egy CD-t, hogy zenét hallgassatok, vagy talán néha még egymással is lennétek. Csak úgy …
                Többször vettek már be facebookon olyan csoportokba ahol többnyire fiatalok bíztatták egymást egy-egy tüntetésre egy-egy ügy érdekében. Természetesen sok mindennel én sem értek egyet, de elég furcsa, hogy –legalábbis itt Budapesten- egy keménymag, azaz pár főiskolás srác szervez tüntetést, illetve vesz részt mindenfajta megmozdulásban. Lassan kezdem azt hinni, hogy nekik mindegy miért, kiért csak lázadhassanak valami ellen és közben forradalmárnak képzelhessék magukat. Ez a rohadt nagy különbség az eddigi bármelyik közelmúltban történt tüntetés és akár az 56-os, akár a 48-as forradalom között…
                És így utószónak még annyit: ha valaki tényleg olyan gyökér, hogy szerinte nem lesz internet, vagy emiatt most radikális változásokra kellene számítanunk, az tényleg egy igazi gyökér. –Bár igaz, ami igaz, ha nem lenne net, most valószínűleg nem olvasnál engem. -

Ha mellém ülsz ...

   Régen nem publikáltam magánéleti változások miatt, de végre ismét minden halad. A közeljövőben hozok nektek pár új verset, most pedig egy alig befejezettet szeretnék megosztani veletek! 

Ha mellém ülsz ...

Mikor beléptél már láttam, hogy
Te is szeretsz mások helyett ázni.
Még szép, mert ide jöttél fázni,
de csak engem találsz vigaszdíjnak.
Túl messziről jöttem ahhoz,
hogy ma se lássalak összetörni.
Pedig szeretnél szeretni, ha nem
hasonlítanék arra, aki elől menekülsz.
Ha felajánlod, hogy mellém ülsz,
felajánlom, hogy megtöltöm a poharad.
... És mellém ültél. Megtanultál tűrni
s megtanultam, neked mást jelent repülni
mint nekem. Akkor este tenyerembe
hajtottad kezed, így kértél esélyeket.
Nemet mondtam, de nem, hogy szemét legyek,
csak azt akartam, mindig ott ülj mellettem.
Látod? Túl keveset vártál tőlem.

    Az utóbbi időben sok dolog megváltozott a környezetemben. Egyre könnyebben veszem észre magamon, hogy én is változom. Könnyebben ráveszem magam, hogy máshogyan írjak mint eddig, könnyebben elhagyjam a saját magam által lefektetett irodalmi szabályokat és csak írjak. 

  A vers egyébként főként nem erről szól.

Téli tölgy

Téli tölgy

 Téli tölgyfa ága

Még a tavaszt várja

És a szikrázó napsütést

Várja a lombokat

Hátha jó szót fogad

Még egyszer utoljára

Még egy kék madarat

Álmos, meleg nyarat

... Aztán újra tél ...

Helyzetjelentés

  A napokban jöttem haza a Balatonról. A következő amit tenni fogok, hogy átböngészem az eddigi verseket még egyszer, hátha találok valamit ami jó lehet még a kötetbe. 

 Ide pedig feltöltök pár pillanatot ami megfogott a nyaralásom alatt.

 Holnap jelentkezem egy-két új verssel! Olvasni ér!

"Még itt vagy ... "- "Március 15"

   Ma este két olyan 2012-ben írt verset töltök fel a blogra, amelyeknek a megléte szó szerint csak a véletlennek köszönhető, viszont ez a két mű nagyon sokban hozzájárult a későbbi stílusom és a gondolkodásmódom kialakulásához.
  Az első versben nincsen semmi különleges, egy nagyon kedves barátom elvesztése utáni űrt próbálja a mai napig betölteni helyettem.
  A második az első "magyarság" (vagy mit tudom én hogy hívják az okosok) versem, sok időbe telt a megírása, és nagyon igyekeztem vele, bár így, majdnem két év elteltével már elég primitív számomra megszerkesztettség szempontjából. 

Még itt vagy ...

(G.V. emlékéért)

Nélküled nehéz. Csak állunk némán  
egymás mellett. Olyan gyorsan történt,
és most is kimondhatatlanul furán
érzem magam. Kitapostad az ösvényt.
Olyan, mintha még mindig itt lennél…

Nélküled nehéz. Majdnem elsírtam magam,
Mikor láttam Tomi arcát. A legjobb barátod,
de mind azok vagyunk. Elcsuklik a szavam,
ha rád gondolok. Talán most végre megtalálod
amit kerestél…Pedig, mintha még itt lennél...

Nélküled nehéz. Mindenkinek hiányzol.
Pedig azt hittem, hogy együtt növünk fel
De nem tűnsz el végleg ebből a világból
Amíg dobog szívünk, mi nem felejtünk el
Mert még itt vagy…

Március 15.

Ne merengj a múltadon vándor!
Így is annyi folt van életed lapjain
Mit már senki nem számol...
De lepereg életed utolsó napjain

A boldogságot, mint pillangót elkapom.
Mégis, ha túl erősen szorítom markomban
úgy is elveszítem vagy elhagyom.
Miért nem látod, mögötted mennyi lábnyom van?

.. Miért nem látod, kik vakítják el szemed?
Hiszel a fénynek? Engem nyugtat a sötétség
Szabadnak hiszed, de béklyóban a kezed.
Bolondnak tarthatsz, de már mindened elvették.

Lehet bármilyen sorsod vagy Istened,
Nézd meg mi lettél! Mi maradt a fontos?
Mindig csak a pénz, végül úgy is elveszted...
Nem véletlen, hogy gazdag minden orvos.

...

Nyújtsd magasba mind két kezed,
Helyetted soha nem fogom megtenni.
Elég, ha most az egyszer megteszed.
A sorsod a tiéd, tanuld meg szeretni.

                                                                              Hódmezővásárhely, 2012. március 14.

Hajnal

Hajnal

Rózsaablak, mámor

Száz helyen tőlem távol

láttam meg a napvilágot.

Istent nem a templomban,

Szerelmet a szomszédban

találtam mi leláncol.

Hamutálért teraszon,

Fél életem eladom

és egy hajnali kávéért.

Hajnalok hajnala

Hajnalok hajnala

Hajnalok hajnala, gyönyörű de nem ihlet

Gondok a pohárból és megfognám mindet

De egy aprócska jel még pislákol a Holdon

Követném őt is mint a rég elveszett csókom

Ez a tegnapi gondolat száradt a pohárba

Fél lábbal a mennybe aztán vissza a mocsárba

Olyan mint a szemed nem fogható semmihez

Nem vittem semmire de csoda hogy te elismersz

Minden nap figyelem hogy veritek át egymást

De holnap visszaköp a tükörkép és meglásd

Sírni fogtok, hogy basszus ez de rosszkor jött

Pedig ez egyszerű, csak ne bujkálj a bokrok közt

Az én sínem már nem egyszer kisiklott

Ezért elég hogy ha én megértem mit írok

Ezért emberi, pont így közeledtem hozzád

Pont ezért nem lett végül közös a szobánk

Hajnalok hajnala, Johnny Walker századszor

Fülemben dallam, de remélem hogy nálad szól

Órámon fél tíz, most remélem hogy elengedsz

De ígérem az útra valód mindörökké velem lesz

Keleti szél

Keleti szél

Kelet felől furcsa, meleg szél fúj
Lángba borult a Krím-félsziget
S a cellánk fala már-már túl meredek
Visszaköszön az elfeledett múlt

Újra eszmékbe menekült el az ember
Ide hallom ahogy a halál súg
Fegyver tölts, bomba éles, motor zúg
Az ember a legnagyobb fegyver

Szólás szabadság? Mond mi a francnak
Hallom az erdőt, hallom a lángot
Szívem a penna és fájdalmat mártott
A víz szalad, de a kövek maradnak

Álmomban

 Álmomban

... Álmomban láttam meg a világom
Mivé lesz végül ha éberen hagy.
Számolom, írom, csak csinálom
- Idén télen minden tó befagy.

Túl sokat álltam már az esőben
Pont annyit: ne látszanak a könnyek
Pedig meg is halhatsz felőlem
Már bennünk lakoznak a szörnyek

Megölnétek. De hát mit is várhatnék?
Én tettem rossz tűzet a jó fára.
Konstans remegés útján járhatnék,
de fizetnem kell, hisz megjött a számla.

(Ébredés)

  Egy ideje már nem írtam a blogra. A közel jövőben ezt pótolni fogom, bár most éppen netmentességet fogadtam egy darabig, de amint a példa mutatja ezt nem sikerült betartanom. Egyébként egészen jól vagyok, lázadozok, írogatok, szeretgetek. A többi meg majd alakul.

 Proszit!

Tovább

Tovább

Szikrázó, fehér gyermekkor
vágyait négy centtel kiiszom
Sorvad a fekete szívizom

Ez nem művészi csak akril
műanyagot úgy köhögtem
ahogy szalad most füst a tüdőmben

Így hajtom álmatlanságra fejem:
meghalok kicsit, így öregszem
De tovább hordod szívem a tenyereden

(Fotó: Bodnár Dávid)

Szemeid bolondja

Szemeid bolondja

Szemeid bolondja vagyok.
Öledbe hajtom fejem,
Még percek, órák, nappalok
Tudod mi él idebent.

Egyre alkonyul a szobám.
Táncot jár a gyertyaláng,
Csak a kezem remeg bután,
Mert itt otthonunk, hazánk.

Polcról vetted le a szívem,
Fáradt szív, poros polcról,
Vedd le minden egyes évben,
Vedd minden egyes bóktól.

Nem látják amit mi látunk.
Rajtunk kívül mind vakok.
A világ most a mi várunk,
mert szemeid bolondja vagyok.

 

Vátesz

Vátesz

Régen azt hittem mindenre
képes a szív ha menne.
De se óda, se dal, se szonett
nem érti a világból mi lett.

Mert szeretem az életet
és szeretem ha lobban
szerelem a szívben
és nem csak nyomokban
egy régi fényképen
játsszák el a szerepet.

Mert szeretem a tél ízét,
a nyár ropogását,
az ősz legvégét,

a tavasz sokaságát

De látom mi fán terem
ha magyar magyart ugat,
hogy magyar magyart ugasson
Mi lennénk a nagy nyugat?
Csak kussolunk a magyar Ugaron.
- Bár ne lennék a váteszem.

Soha nem állítottam a verseimet a politika szolgálatába. Egész egyszerűen azért, mert szerintem ez ma egy gonosz dolog. Ennek ellenére nekem is született - és biztosan fog még születni - néhány magyarság versem, amiket természetesen mindenki úgy értelmez ahogy akar, azt beszél bele amit akar. Amit látok, hallok, érzek leírom... ez se több, se kevesebb.

Sötét

Sötét

Sötét ült a városra
Sötétség a templomra
De néha-néha még
Igaz, sok ki fél
De fellobban a fény
...

Csend szállt a szobára
Némaságom csodája
hogy mindent elmond
ez a pár szempont:
A holnap ma szebb volt
...

Szemek véres tengere
Nem tudom szeret-e
De már nem is érdekel
hogy ül vagy térdepel
Csak, velem égjen el
...

Véletlen, de eufóriám,
hogy a fekete zsebórám
Pont két percet siessen
Így ez a két perc kiessen
Amíg átmegyek a szíveden
...

Sötét ült a városra
Sötétség a szobámra
Sötét ült a tengerre
Sötétség minden időre
aztán vége.

(Fotó: Bodnár Dávid)

Költőt vegyenek

Költőt vegyenek

Tessék csak tessék, költőt vegyenek:
Reményteljes fiatalt vagy megtört öreget!
Saját sorokat, rímpárt és füzetet.
Gyorsan, mert elfogy: költőt vegyenek.

Tessék, csak tessék! Költőt vegyenek!
Van avantgárd is, ki beköti a szemeket
Feketét, fehéret, hiút vagy beteget
Minden nap új áru! Költőt vegyenek!

Tessék csak tessék, költőt vegyenek!
Minden ami kell a költészet és szeretet!

Potom pénzért s ma nem számolunk keretet!

Könyörgöm, végre már, csak egy költőt vegyenek!

  Mostanában megint egyre kevesebbet írok a blogra, nem azért, mert nincs elég versem, hanem mert ezeknek nagy része könnyűszerrel köthető lenne akár a választási kampány mocskához, akár más politikai töltetű témákhoz, én pedig meg fogadtam magamnak, hogy ha máshol néha-néha hangot is adok a véleményemnek a témáról itt nem publikálok hasonló írásokat. -Még nem.- 

  De végül is ez is csak egy kifogás... Ez csak egy rövid helyzetjelentés, hogy még élek és a kötet is készül. A borítót Korom Dániel művész úr követte el, bár még nincs teljesen kész, de nekem nagyon tetszik. A kötet vázlata is megvan, már csak megfelelőképpen össze kell rakni a dolgokat. 

A bejegyzés mellé -szokás szerint- természetesen jár egy vers is. Rövidke, de azt hiszem megfogtam a lényeget.

 

Hol vagy?

Hol vagy?

"Szabadság!"- kórházi ágyba zárva

üvölt a némaság, így lett a családod árva

egy percre. De miért? Így állok itt a sírnál

Leperegnek a képek ahogyan nagyapám néz rám

Leperegnek a könnyek, miért múlik el az élet?

Egy dolog vígasztal, hogy már soha nem kell félned

Én ma csak rettegek, hogyan múlik el a holnap

Többé nem tép szét a kórlap szívek most érted dobognak

Szerelem, család, ki tudja mennyi fájdalom

Ki tudja mennyi érzelem, kitüntetés a vállapon

- Én tudom: egy élet, s bármikor elvállalom

Büszkeségem határtalan, a lelkem neked átadom

Hiányzol és fogsz is, talán nem múlik el soha

Eltűnik az életem is és én csak remélem,

Hogy fele olyan jó leszek, mert a te életed csoda,

Megköszönöm az éveket: "Béke!"

Nagyapám emlékére ...

Nyugodj békében!

Egy kicsit

  Baromi jól haladok a kötettel. Sokkal jobban, mint ahogy képzeltem. A napokban felvettem a kapcsolatot egy nagyon tehetséges sráccal, aki a kötet borítóját fogja rajzolni. Több kiadót is megkerestem és kaptam is egy kis segítséget a szerkesztésben és egy pár jó ajánlatot a kiadással kapcsolatban is. De végül is ez most igazán nem lényeges.
  Pár nappal ezelőtt írtam meg az Egy kicsit című verset. Mára nem is tudom nagyon mire vélni, még nem döntöttem el, hogy a kötetben benne lesz-e, ezért a blogra mindenképpen felraktam.

Egy kicsit

Eddig tart az élet

Itt: semmi sem fáj

Itt: nincsen szabály

Szívünk egybeégett

Nagyapám így halt meg

Egyedül: csendben

Egyedül: rendben

Hódolunk az erkölcsnek

Számon kértem magam

Miért: nem elég ennyi?

Miért: nem lát meg senki

Ha értik minden szavam?

Ez már egy más világ

Hol: nincsen kegyelem

Hol: mégis szeretem

Ha szólnak a szirénák

Aztán újra Marlboro

Egy szál: egy élet

Egy szál: csak érvek,

Hogy újra meghaljak egy kicsit

Mindketten

Mindketten

Azt hiszem mindketten álltunk már esőben

és mindketten fagytunk már át csontig

Hét év balszerencse mert saját tükröm törtem

de megtaláltam valami rég elveszett holmit

Mindketten hibáztunk. Én az ágyak alá bújtam

Te próbáltál, de nem értél a mennybe

Vajon egy szárnycsapás mennyit érhet holtan?

S egy költő mennyit költhet szerre?

Az idő ott áll meg ahol a legjobban fáj

és rohan mikor száj ér a szájhoz

majd a szívedben sötét, mély verembe zár

Már észre sem veszem, hogy káros

Maradnál ha kérem? - Bár nem kérnélek semmire

Hiszen valóban semmi jogom hozzá

Igaz, mégis úgy firkálok erre a cetlire

Mintha tényleg közel volnál

(Fotó: Bodnár Dávid)

Egymás szívében

Egymás szívében


Nézd, én hallom a hangod

Egymás könnyeibe takarózunk

Egy csók, ami örökké tartott

Egymás szívében hallgatózunk

De várj, messze még a vége

Itt sorsunk egybefonódott
Szerelmünk egybe égett
Hol szemhéjunk lecsukódott

A sebek miket feltéptél
Már sebek miket feltépek

Igen, eljött mitől féltél... 
Szívem enyém mégis te részed

Vihar sodorja el életem
De ha kezem fogod nyugszok

Mert ha tinta az én vérem.,
Te a toll amivel húzod 

   Furcsa dolog, hogy mi képes megihletni meg az embert. Lehet az egy zeneszám, egy érzés, egy emlék, sőt akár egy illat is. Az év első versében szeretnék annak a személynek adózni, aki végigkísérte az előzőt.

  Ezt a verset, kivételesen, hátulról kezdtem megírni, és visszafelé, fokozatosan raktam össze a rímpárokat. Az alap koncepcióban a versnek van még két versszaka, de miközben begépeltem úgy döntöttem, hogy azokra már igazán nincs szükség...