Kedd és Szerda között

Kedd és Szerda között

Ugyanazon pókok szövik a szobákat,
A csatornákból galaxisok szöknek.
Tudd, barátom, ha még egyszer látnálak
Megborzongnánk, mert keleten lőnek.

A Duna titkolja erre mennyi vér volt,
Belőle méri ki felesünk az Isten.
Minden költőnek mást jelent a félhold,
Nekem ártatlan vágy a bűnös sitten.

Így félve kértem nyugalmat a télnek,
Mégis maradtak a mindig csókok.
A bőrigázottak, tudod, csontig félnek,
S Szerdán már csak halott pókok.

2015.03.04, Kedd, 23:59

Két ujj közt

Két ujj közt

Úgy látod túl sok múlik száz kilométeren?
Itt elfér három perc halál két ujj közt.
Csak attól félek, nehogy vak sötét legyen,
Mégis éjfélkor szeretem a Corvin-közt.

Három percet siet órám a tiédhez képest,
És negyedik helyett már földszinten lakom.
Látod? Újra használok pár mértékegységet,
S a tériszonyt is a magasban hagyom.

Fúj a szél

Fúj a szél

Teraszról figyel a zuglói Hold,

Míg nem jöttem heges, árva álma volt.

A rácson túl egy lány sétált el mellettem,

Ölében csak énképem haldokolt.

Száraz idő, csak hideg szél fúj.

Errefelé szokás, hogy minden kéj új,

S míg lepereg markomból a múlt nyári homok,

Az érzés minden szemet szétfúj.

Ki tudja még meddig maradunk,

Ki tudja hova tartasz, hova tartok ... tartunk.

Most, mikor fújom fekete tüdőm minden titkát,

Tudom milyen karambolba hajtunk.

Az én zakóm

Az én zakóm

Az én zakóm

Nem kel lila dalra, sem szürke télre,

Sem kreatóriumi kemencékre,

Sem Dionüszosz szerelmére.

...

Csak, ha elvakít a szemed fénye.

Poros zakóm

Bűntől sáros. Nem tisztítja semmi sem

A foltokat. De ha bőrig ázom,

Végre minden rendbe jön, szerintem

...

S ha fázol, zakóm válladra terítem.

Így jó

Így jó

Fázom. De már vakít a

felkelő Napkorona.

Ez olyan élethez

hasonuló: víz

kiszáradt ajkamra.

Mint mikor kergetett

a Vihar a Tisza-partra.

Így jó. S végül

Beköltözöm a 

szívdobogásodba.