Régen nem publikáltam magánéleti változások miatt, de végre ismét minden halad. A közeljövőben hozok nektek pár új verset, most pedig egy alig befejezettet szeretnék megosztani veletek!
Ha mellém ülsz ...
Mikor beléptél már láttam, hogy
Te is szeretsz mások helyett ázni.
Még szép, mert ide jöttél fázni,
de csak engem találsz vigaszdíjnak.
Túl messziről jöttem ahhoz,
hogy ma se lássalak összetörni.
Pedig szeretnél szeretni, ha nem
hasonlítanék arra, aki elől menekülsz.
Ha felajánlod, hogy mellém ülsz,
felajánlom, hogy megtöltöm a poharad.
... És mellém ültél. Megtanultál tűrni
s megtanultam, neked mást jelent repülni
mint nekem. Akkor este tenyerembe
hajtottad kezed, így kértél esélyeket.
Nemet mondtam, de nem, hogy szemét legyek,
csak azt akartam, mindig ott ülj mellettem.
Látod? Túl keveset vártál tőlem.
Az utóbbi időben sok dolog megváltozott a környezetemben. Egyre könnyebben veszem észre magamon, hogy én is változom. Könnyebben ráveszem magam, hogy máshogyan írjak mint eddig, könnyebben elhagyjam a saját magam által lefektetett irodalmi szabályokat és csak írjak.
A vers egyébként főként nem erről szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése