A legfelső emelet

A legfelső emelet

Kiskoromban azt hittem,
Minden lépcsőháznak saját liftje van.
Csak úgy, mint társasházaknak
Saját pincéjükben falhoz támasztott parketták:
Hátha jók lesznek valamire,
Talán, hogy ne törjön be a rossz idő.
Itt mindennek lendülete van,
Mi mégis lendületre várunk, mert lehet,
Hogy nem megy önmagunktól.
Mert nem tudod mennyit eszem, de
Mégis annyit adsz, hogy jól legyek.
Pedig ezt az éhséget lehetetlen beosztani.
Lépcsőházak hideg csempéihez
Támaszkodva, végiggondolva milyen lenne
Ha nem én és nem most.
Minden lépcsőfordulóban rácsapok
A villanykapcsolókra,
Ne kelljen a sötétben keresned az
Eltitkolt félmondatokat,
Mert felérünk a legfelső szintünkre,
Ahol lehet, hogy utoljára,
De rá fogsz kérdezni, s nekem majd
Válaszolni kell.

Öltések közt az idő

Öltések közt az idő

Helyettem

Most te vedd fel a kabátom,

Bár nélküle kicsit fázom,

Így legalább tudok beszélni róla.

Különleges.

Megbújik zsebeiben egy zsebkendő,

Színében a folt,

Öltései közt az Idő.

...

Egészen jól áll neked.

Inkább beszélj te róla,

Használd el a zsebkendőt,

Többször is próbáld magadra,

És ha kényelmes,

A tiéd lehet,

Nem kell fizetned;

Csak reklamálnod a kasszánál.

A rendszerváltás utániak

A rendszerváltás utániak

Itt sehol nincs szimmetria,

csak egymáshoz hasonulás.

Tágabb értelemben véve

Ez manapság az esztétika,

Ahogy éjjel hozzád értem,

Ahogy láttatom magam,

Hogy mit nevezek otthonnak

és kinek mi dolga van.

Mint mindenki, s mind akiről 

Mondják majd, így születtek:

Ordítva, mámorosan.

- De nem tudják, hogy élünk

Mint ebek, láncaink ringatónk -

S mondják majd így haltak

A rendszerváltás utániak.

Földszint

Földszint

A mozgatórugó semmi több,
Mi jártatja a szám, s a betonra köp

Aztán

A múlt tegnap olyan gyorsan jött,

Le se tudtam írni a kurva szóközt.

Megint olyan más vagy ma, Édes,
Így bármit is írni oly keserédes

Hisz

Naív kutya vagyok. Elhinnéd,

Ha végre hívnál rám egy rohadt sintért.

Ősz van, a Nap nehezen süt ki,
Csak tanítok, bár könnyebb lenne ütni,

és

Eladni sem tudtam a soraim,

Így csak ülök a tudatom romjain.

(Fotó: Fekete Dóra)

Valami Távoli

Valami Távoli

Pénteken a polcomon találtam

valami egészen távolit.

Már el is felejtettem milyen ez:

Mindent ugyanolyannak találni.

Azt mondtad, gyakran jársz

A Hídhoz, de láttam rajtad,

Hogy félsz a magasból lépni,

Ahogy az ablakot is csak annyira

Nyitod, hogy ne legyen kereszthuzat.

Talán ettől érzed mindig a füstszagot.

De végül is mindegy.

Ha megígéred, hogy nem ugrasz,

Végre újra elkerülhetlek pár hétre.

Művészi Pontosság

  Ahogyan azt már több helyen is írtam, július 9-én megérkeztek a kötetek. Szerencsére tegnapra, Október 24-re az összes példány elfogyott. Azt, hogy lesz- e belőle utánnyomás, még nem tudom, fogok írni ide is és máshova is, ha lesz még lehetőség beszerezni. Mindenesetre, ma feltöltöttem Scribdre a kötetet, így már elérhető online is.
 Köszönöm nektek a támogatásotokat, már bele is kezdtem egy következő kötetbe.

A verseskötet linkje: https://www.scribd.com/doc/286938699/Fekete-Balazs-M%C5%B1veszi-Pontossag

A verseskötet borítója

                                                            Az utolsó kötet

Összetart

Összetart

Háttal a napnak csillan
Meg a fény
A sötét színű márványlapokon;
A csüggedést sugallják,
S, hogy ma nem tudlak
Megmenteni magadtól,
Elítéltként kuporodsz
A kisszékre, mi régen
Az én helyem volt,
És csak remegő hangodban
Találok esélyeket,
Meg cigarettát kulcsoló
Hosszú ujjaidban,
S még mindig nem
Tudom, hogy
Éjszaka miért
Riadtam fel eme ujjak
Ritmikus mozgásától,
S még mindig

Nem értek semmit,
Mikor elszalad mellettem
Az első vonat
Az utolsó vágányról

És téged már nem látlak sehol.
De egy dolog világos:
Minket nem határoz
Meg semmi,
S ez mindent összetart.

Idők hajója

Idők hajója

Lüktet a torkomban a vekker és felcsörög.
Megugrik a vércukorszint óramutatója.
Főzök egy kávét és még egy poharat török,
Ahogy elvitorlázik az idők hajója.

Hiába töröltük majdhogynem kopottra,
Mered ránk az osztálynévsor ...
Ábécé-sorrendben, mosolyra tolongva
Jöttem rá: ez a legjobb műsor.

Mert csörgött a vekker, menni kellett,
Mindig menni kellett, ha szólt az óra.
De fel sem fogtuk 'tán mennyit jelentett,
Míg el nem vitorlázott az idők hajója.

Inverz - Fiatalságunk - Véraláfutás

Inverz

Bő olajban lesütött szemmel
Pislákolsz, ha maszturbálni mersz.
Ehhez foghatatlant termel
Bennünk az isteni inverz,
Perverz hasonulással a holokauszthoz.

Fiatalságunk

Néztük ott a parton ülve
Az elsodródó ágakat.
A tónál, hol részegülve
Még ott maradt
Fiatalságunk a napnyugovásban.

Véraláfutás

Hiányzik, hogy pára légy 

valaki szemüveglencséjén,

és rám foghasd az összes

vér alá futásod.

-Három rövidke vers innen-onnan.

Madárdal

Madárdal

Szemben ül egy madár,

S a szél csendjét dúdolja

Nyikorgó hinták közt.

Belé születtünk, a

Szobák billentyűzetében

Lesajnálva a szóközt.

Így, szemüregek híján, 

A halvány hold is

Vakít, ha jössz

 

Prózáról-pórázra

Prózáról-pórázra

Tulajdonképpen ez is csak kifogás,
Hogy menekülsz prózáról pórázra.
Komolyan, mit gondoltál mi vár ott,
Ha tegnapra érsz a holtágra?...

-Magad láncoltad függőbeszédekhez
És így követeled, hogy várjalak meg.
Tudod, ezeket az utcákat jól ismerem,
De még rémít egy-két váratlan tett.

Belső ellenállás

Belső ellenállás

Távolodunk. De a felhőket

Sem tartja össze semmi,

Csak a viszkozitás.

Erre nincs szó magyarul.

Ez amolyan ellenállás

A feszültségel szemben.

Nézz körbe egy kicsit.

Itt mindent ugyanez

Az erő tart össze.

Ha most nézel a szemembe

Láthatod, hogy régen

Mennyire féltem ellenállni,

Mert talán maradnál.

Hogyan támaszthatnám

Alá jobban a szerelmem

Ezeknél a szavaknál?

Kedd és Szerda között

Kedd és Szerda között

Ugyanazon pókok szövik a szobákat,
A csatornákból galaxisok szöknek.
Tudd, barátom, ha még egyszer látnálak
Megborzongnánk, mert keleten lőnek.

A Duna titkolja erre mennyi vér volt,
Belőle méri ki felesünk az Isten.
Minden költőnek mást jelent a félhold,
Nekem ártatlan vágy a bűnös sitten.

Így félve kértem nyugalmat a télnek,
Mégis maradtak a mindig csókok.
A bőrigázottak, tudod, csontig félnek,
S Szerdán már csak halott pókok.

2015.03.04, Kedd, 23:59

Két ujj közt

Két ujj közt

Úgy látod túl sok múlik száz kilométeren?
Itt elfér három perc halál két ujj közt.
Csak attól félek, nehogy vak sötét legyen,
Mégis éjfélkor szeretem a Corvin-közt.

Három percet siet órám a tiédhez képest,
És negyedik helyett már földszinten lakom.
Látod? Újra használok pár mértékegységet,
S a tériszonyt is a magasban hagyom.

Fúj a szél

Fúj a szél

Teraszról figyel a zuglói Hold,

Míg nem jöttem heges, árva álma volt.

A rácson túl egy lány sétált el mellettem,

Ölében csak énképem haldokolt.

Száraz idő, csak hideg szél fúj.

Errefelé szokás, hogy minden kéj új,

S míg lepereg markomból a múlt nyári homok,

Az érzés minden szemet szétfúj.

Ki tudja még meddig maradunk,

Ki tudja hova tartasz, hova tartok ... tartunk.

Most, mikor fújom fekete tüdőm minden titkát,

Tudom milyen karambolba hajtunk.

Az én zakóm

Az én zakóm

Az én zakóm

Nem kel lila dalra, sem szürke télre,

Sem kreatóriumi kemencékre,

Sem Dionüszosz szerelmére.

...

Csak, ha elvakít a szemed fénye.

Poros zakóm

Bűntől sáros. Nem tisztítja semmi sem

A foltokat. De ha bőrig ázom,

Végre minden rendbe jön, szerintem

...

S ha fázol, zakóm válladra terítem.

Így jó

Így jó

Fázom. De már vakít a

felkelő Napkorona.

Ez olyan élethez

hasonuló: víz

kiszáradt ajkamra.

Mint mikor kergetett

a Vihar a Tisza-partra.

Így jó. S végül

Beköltözöm a 

szívdobogásodba.

Futrinka utca

Futrinka utca

Putri futrinka utca,
Üres szívrohamgyár.
Mind beállva a sorba
Ordít, ha itt maradnál.

Szétvert mosógépek:
Véres udvar, rendes ház.
Bérelt fali képek
Őrzik, hogyan ne fázz.

Itt csak játékok
az üres játszóterek:
Sebes ujjak, hideg kezek
És újra csak veled leszek.

Mindig csókok

Mindig csókok

Megcsókoltalak,
Te visszacsókoltál.
Aztán órákig semmi.

Megcsókoltalak,
Te már nem csókoltál.
Csak próbáltam jól lenni.

Megcsókolnálak,
De te előbb csókoltál.
Nem tudtam mit tenni.

Már nem csókolnálak
és te jobban csókolnál.
Azt hiszem, ez ennyi.

Emlékszem

Emlékszem

Kevés maradt meg régről.

Egyre biztosan emlékszem:

Olvastam az égről,

Ahogyan olvasok most is.

Láttalak a szemedből

és éreztem az illatod.

Emlékszem az erekből

induló vér-morajlásra

mikor hozzád ért arcom.

A francia, füstös szobára.

A szélre a Temze parton.

Ó, mennyire kívántalak akkor.

Ősz

Ősz

Tudod, olyan helyen vagyok,

Ahol nem nyugtat a fű.

Hű társam csak a penna

De pont ettől keserű.

Tudod, én vagyok a srác

És akkor is ott voltam

Mikor könny szökött szemedből

És előre megmondtam,

Hogy leperegnek az évek,

Leperegnek a könnyek,

Beköszönt az ősz,

Visszaköszönnek emlékek.

Lehullnak a levelek,

Elnémul a világ,

Karjaidban érzem:

Nem érdekel ki lát.

Szirttetőn

Szirttetőn

Hogy mennyire siralmas a helyzet? Baszottul.

Na ehhez mit szól Cobain úr?

Még mindig szív alakú az a rohadt doboz?

Ne hasonlíts magadhoz

Amíg te is leugranál a szirttetőről

Bár így legelőször

azt hiszem te is szereted e magasságot

de a végén úgyis meglátod

Meddig akarsz majd ázni ebben a viharban

és hány tenger van egy halban

Én pedig majd eldöntöm ugranék-e veled

Végül majd veszek

jegyet az éjszakai buszra