Ikarusz
Újra menekülök a városból
Előttem egy lány, de ő más okból
Szállt fel az öreg Ikaruszra
Egyre csak nézi, hallja és unja
Okostelefonja minden titkát
Mellettem egy idős nézi mit firkált
Ez a dohányszagú, borús idegen
Az ablak csak tükörképem mutatja
Ahogy kezem beleremeg a huzatba
Mi az ajtó felől fúj szüntelen felém
Így repül a vágyak hűs szelén
Szívem valahonnan a semmibe
Így körülöttem minden lélek elhitte
Hogy valóban tartunk valamerre
Úgy tűnik a December a rövid, de annál többet mondó versek időszaka számomra. Pár dalszövegen kívül az összes versem rövid, kettő-három, maximum négy strófás. Ez valószínűleg azért van mert ebben a hónapban eddig mindig siettem, illetve soha nem volt igazán időm semmire, így mindent kapkodva, lényegre törően csináltam. A versírást is. Szerencsére vége van egy elég nehéz korszaknak, így talán ez mostantól megváltozik.
A fenti verset egy Szolnok és Jászkarajenő között közlekedő régi, zsúfolt buszon írtam. Bármilyen nehéz is kitalálni. Itt ugyan nem az időhiány vagy a sietség szólt közbe, hanem hogy út közben át kellett adnom a helyemet, így nem tudtam folytatni az írást. Úton hazafelé megpróbáltam még írni hozzá, de nem sikerült méltó módon folytatni, így maradt az eredeti, egyszerre íródott első két strófa.
(Fotó: Bodnár Dávid)
