Egy kicsit

  Baromi jól haladok a kötettel. Sokkal jobban, mint ahogy képzeltem. A napokban felvettem a kapcsolatot egy nagyon tehetséges sráccal, aki a kötet borítóját fogja rajzolni. Több kiadót is megkerestem és kaptam is egy kis segítséget a szerkesztésben és egy pár jó ajánlatot a kiadással kapcsolatban is. De végül is ez most igazán nem lényeges.
  Pár nappal ezelőtt írtam meg az Egy kicsit című verset. Mára nem is tudom nagyon mire vélni, még nem döntöttem el, hogy a kötetben benne lesz-e, ezért a blogra mindenképpen felraktam.

Egy kicsit

Eddig tart az élet

Itt: semmi sem fáj

Itt: nincsen szabály

Szívünk egybeégett

Nagyapám így halt meg

Egyedül: csendben

Egyedül: rendben

Hódolunk az erkölcsnek

Számon kértem magam

Miért: nem elég ennyi?

Miért: nem lát meg senki

Ha értik minden szavam?

Ez már egy más világ

Hol: nincsen kegyelem

Hol: mégis szeretem

Ha szólnak a szirénák

Aztán újra Marlboro

Egy szál: egy élet

Egy szál: csak érvek,

Hogy újra meghaljak egy kicsit

Mindketten

Mindketten

Azt hiszem mindketten álltunk már esőben

és mindketten fagytunk már át csontig

Hét év balszerencse mert saját tükröm törtem

de megtaláltam valami rég elveszett holmit

Mindketten hibáztunk. Én az ágyak alá bújtam

Te próbáltál, de nem értél a mennybe

Vajon egy szárnycsapás mennyit érhet holtan?

S egy költő mennyit költhet szerre?

Az idő ott áll meg ahol a legjobban fáj

és rohan mikor száj ér a szájhoz

majd a szívedben sötét, mély verembe zár

Már észre sem veszem, hogy káros

Maradnál ha kérem? - Bár nem kérnélek semmire

Hiszen valóban semmi jogom hozzá

Igaz, mégis úgy firkálok erre a cetlire

Mintha tényleg közel volnál

(Fotó: Bodnár Dávid)

Egymás szívében

Egymás szívében


Nézd, én hallom a hangod

Egymás könnyeibe takarózunk

Egy csók, ami örökké tartott

Egymás szívében hallgatózunk

De várj, messze még a vége

Itt sorsunk egybefonódott
Szerelmünk egybe égett
Hol szemhéjunk lecsukódott

A sebek miket feltéptél
Már sebek miket feltépek

Igen, eljött mitől féltél... 
Szívem enyém mégis te részed

Vihar sodorja el életem
De ha kezem fogod nyugszok

Mert ha tinta az én vérem.,
Te a toll amivel húzod 

   Furcsa dolog, hogy mi képes megihletni meg az embert. Lehet az egy zeneszám, egy érzés, egy emlék, sőt akár egy illat is. Az év első versében szeretnék annak a személynek adózni, aki végigkísérte az előzőt.

  Ezt a verset, kivételesen, hátulról kezdtem megírni, és visszafelé, fokozatosan raktam össze a rímpárokat. Az alap koncepcióban a versnek van még két versszaka, de miközben begépeltem úgy döntöttem, hogy azokra már igazán nincs szükség...