Tudjátok, hogy van ez: elég egy apró pillanat egymásba esni.
Azt írtam, hogy nem fogok túl sok szerelmes verset közzétenni a blogon. Nos, ez két rövid szerelmes vers. Az elsőt valamikor az iskolában írtam, valamelyik túl unalmas órámon. Csak firkálásnak indult (mint általában) és végül ez lett belőle.
A másodikat ma este írtam. Bár két nap múlva fél éve történt az egymásba esésünk Lucával, nem úgy kezdtem neki, hogy konkrétan erre az alkalomra fogok írni egy verset. Végül mégis megszületett.
Mindig
Mindig érezlek a vénámban
A sokadjára elalvó gyertyalángban
Mindennapi meg nem vívott csatákban
Minden rohadt szál cigarettában
Így kalitkába zárom szívem ha menne
legyen rabja szemed tengerének
hisz morajlás tenger nélkül nem lenne
s nekem ennyit sem érne egy emberélet.
Ketten
Fáradt voltam. Krisztus vérével
Sem tudtam eldönteni miért kell
Pont az nap este egymásba rohanni
A Tisza-parton. A gát szélén...
Fél éve sem tudtam, miért én.
Vagy miért te? De már mindegy.
Pont egymásba estünk.
Minden sebet megszerettünk
A mű-fűben heverve. Ketten.
Szerelmesen. A legnagyobb
viharban ma is csak elhagyott,
esernyőként táncolunk mi ketten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése