Valamerre - Tükörkép

  Tegnap este nem bírtam aludni. Talán az agyamra ment a leszokás... Még soha nem éreztem ennyire fáradtnak magam, a telefonomba írogattam összefüggéstelen, kis verscsokrokat. Ezek közül a versek közül választottam ki mára kettőt. Az első egy kicsit komolyabb témával foglalkozik, erről nem is igen szeretnék többet írni, aki kicsit is a sorok mögé lát érteni fogja. A második egy kicsit melankólikusabb belső valami halmozott - így századszor is elolvasva kicsit erőltetett - rímekkel. Azért ezt a két verset, mert szó szerint egyszerre íródtak, ez érezhető a szerkezetükön is.
  Még mindig szenvedek a fáradtságtól, de végül is ez már csak részletkérdés. A többi rosszabbul sikerült "művet" egy ideig elrakom, valószínűleg addig amíg kidobásra nem kerülnek.

Valamerre

Rohanunk a világ elől,

 futva talán könnyebb

De mégis miért rejtetünk
el minden könnyet?

Sodródva az árral,
én a bárka te a tengerész.

Ha elveszel az éjben

az a kérdés hogy merre mész.

A vak is látja benned

sok a kérdés, nincsen válasz
Eltemetett emlékekben
soha nem lesz támasz.

Várj még. Ne szólj 

Egyre halkabbak az utcák

 Többé fel sem kel a nap 

Így lesznek percekből órák 

Mégis itt vagyunk

Maradunk a "Magyar Ugaron"

Én egyedül, egymagamban

 a magyar holdat ugatom

 Hogy merre is tartunk? 

Árnyék, vér és ingovány 

Te leszel nyugodt csupán 

Ha én itt hagyom a hazám.

Tükörkép

Eltorzítom a tükröd

Többé hát nem találsz rám

se éjjel, se nappal

Megvárom amíg megölöd

Saját szíved egy sebtapasszal

Kifújom még a füstöt...

Cirka tizennyolc év a tiéd

lelkemből, testemből

Kaptam aranyat és ezüstöt

Elég az átvirrasztott éjekből

Tudom mennyit érek

emlékszem minden pillanatra

jóra és rosszra is

Ezért már nem félek

Megbarátkoztam a sorssal is

(Úgy szeretnék élni még

hogy őszinte a tükörkép

így mutatom a világnak

mit ember tehet tükör képp)