Vihar

Vihar

Vihar lesz. Érzem.

Szenvedélyek vihara? Hullámzó tenger?

Mi elsöpör mindent, hogy a végén ne felejts el?

Vagy csak zápor? Mindegy ... érzem.

Valami nincs rendben.
Vagy mégis? Újra remeg kezem,

Pedig hallgatok. Ez az eszem vagy a szívem?
Vihar lesz. Érzem ... 

  Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ez tényleg egy blog, ahol magamról írok, vagy egy olyan "hely" ahol jobb híján saját magam által jelentetem meg a verseimet... vagy már teljesen összemosódott ez a kettő.

   Ezt a hatsoros kis verset még május elején írtam egy lánynak. Nevezzük el mondjuk Lucának. Leírhatatlan érzés volt megismerni őt. Minden szempontból lenyűgözött, nem is csodáltam, hogy az egyik legjobb barátom fülig belé szeretett. Ezzel egy gond volt csak, hogy én is. Sohasem ragadtam meg időben a lehetőséget, de ez egyszer nem én döntöttem, megmásíthatatlanul és visszavonhatatlanul belé szerettem. Mikor ezeket a sorokat írtam még nagyon féltem hogyan fog elsülni ez az egész: "Talán ős is megismer majd, érdekesnek tart, aztán később, mikor rájön, hogy nem vagy javítható típus, ő is megun és vége. Sohasem leszel elég jó neki." 

  Aztán mégis belevágtunk. A művészi pontosságban még mindig félve, csak minden második versszakot címeztem neki (nem akartam túl gyorsan elriasztani magamtól). Később a "Sziluett" című dalban már övé a főszerep. Május óta töretlenül az övé vagyok és ő töretlenül az enyém.