Egy akasztott emlékirataiból

Egy akasztott emlékirataiból

Holnap ilyenkorra már nem itt leszek

Sötét lesz az utca, csendesek a játszóterek

Barátom az éj, és vacogó foggal

Küzdök holnap elmúló gyerekkorommal

Nagyapám szemével, a dohányillattal

A betegségemmel mi téged megvigasztal

A városom zajával, mindig furcsa kép

Sosem tudtam eldönteni hova fussak èpp

Ha félek önmagamtól kinek kellek?

Ha esőben állsz még a könnyeid is szebbek

Igen, megbántom kit nem kéne

Gyűlölöm, hogy én vagyok önmagam tükörképe

Hogy végül én is így végzem

De mielőtt vége, az egészet végignézem

az első sorból. Így maradok magamnak

Ezzel adva támaszt a rozoga falaknak.

A legvégén úgy is minden eldől

Esküszöm jó leszek szeptembertől,

A jövő héttől, érted akár holnaptól

De ma inkább lelépek a gangról

és rágyújtok egy cigarettára.

Talán az én szerelmem ára
hogy nem vagyok elég jó hozzád

A kulcs nálad. Zárd lakatra szívem dobozát.

Bla ,bla, bla ...