Ikarusz

Ikarusz

Újra menekülök a városból

Előttem egy lány, de ő más okból

Szállt fel az öreg Ikaruszra

Egyre csak nézi, hallja és unja

Okostelefonja minden titkát

Mellettem egy idős nézi mit firkált

Ez a dohányszagú, borús idegen

Az ablak csak tükörképem mutatja

Ahogy kezem beleremeg a huzatba

Mi az ajtó felől fúj szüntelen felém

Így repül a vágyak hűs szelén

Szívem valahonnan a semmibe

Így körülöttem minden lélek elhitte

Hogy valóban tartunk valamerre

  Úgy tűnik a December a rövid, de annál többet mondó versek időszaka számomra. Pár dalszövegen kívül az összes versem rövid, kettő-három, maximum négy strófás. Ez valószínűleg azért van mert ebben a hónapban eddig mindig siettem, illetve soha nem volt igazán időm semmire, így mindent kapkodva, lényegre törően csináltam. A versírást is. Szerencsére vége van egy elég nehéz korszaknak, így talán ez mostantól megváltozik.
  A fenti verset egy Szolnok és Jászkarajenő között közlekedő régi, zsúfolt buszon írtam. Bármilyen nehéz is kitalálni. Itt ugyan nem az időhiány vagy a sietség szólt közbe, hanem hogy út közben át kellett adnom a helyemet, így nem tudtam folytatni az írást. Úton hazafelé megpróbáltam még írni hozzá, de nem sikerült méltó módon folytatni, így maradt az eredeti, egyszerre íródott első két strófa.

(Fotó: Bodnár Dávid)